Hírek
2024. Február 20. 14:55, kedd | Sport
Olaszország után Spanyolország következik

Több előfutamon a TOP5-be való kerülésért versenyzett a hétvégén Gender Tamás Junior a WSK Super Master Series 3. fordulójában a Forza Racing színeiben, majd Spanyolország felé vette az irányt.
Az olaszországi Franciacorta Karting Tracken stabilan a TOP 10-ben foglalt helyet az utolsó versenynapig a Hungarian Motorsport Academy versenyzője. A gigantikus, 408 fős mezőny OKJ kategóriájában összesen 98 versenyző indult a bajnoki címért ezúttal. A magyar gokartos számára nagyon jól kezdődött a forduló, hiszen az időmérőn a 7. helyen végzett annak ellenére, hogy a gyorskörön előznie kellett, s ez a két tized hiányzott csak ahhoz, hogy akár pole pozícióból rajtoljon másnap. Így is kategóriájában több, már korábban is eredményes versenyzőt utasított maga mögé.
Az első három előfutamon keresték a megfelelő beállításokat. Az utolsó két előfutamon aztán összeállt a technikai háttér is, meglett a tempó, s így az egyiken a 6., a másikon a 8. helyen intette le a kockás zászló. Így az elődöntőnek a 17. helyről tudott nekivágni. A rajt után szétcsúszott a sor, így a 23. helyre visszaesve kezdte meg a futamot. Hála azonban technikás versenyzésének néhány körrel később már a 15. helyen láthatták a szurkolók száguldani Gender Tamás Juniort.
A HMA Academy utánpótlási rendszerének fiatal sporttehetségét csak az tudta ezen a hétvégén megállítani kitűzött céljai elérésében, hogy a 10. körben egy előzés közben gokartja jobb hátsó kerekének nekiütközött a mögötte versenyző, s a karambol következtében elhajlott versenygépének váza. Így döntős pozícióból kiesve fejeződött be számára a verseny.
A versenyszezon hamarosan folytatódik Gender Tamás Junior számára, aki Spanyolországba utazott, hogy Valenciában töltse sportszakmai felkészüléssel a következő napokat és megkezdődjön számára az Európai Szezon.
A Hungarian Motorsport Academy utánpótlás nevelési rendszert a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hozta létre és működteti.
Gender Racing Team
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:45, csütörtök | Sport
Magyar Nagydíj - Jubileumi futam a megújult létesítményben
2025. Július 31. 07:43, csütörtök | Sport
BL-selejtező - Kettős sikerrel ment tovább a Ferencváros, biztos az őszi folytatás
2025. Július 30. 07:36, szerda | Sport
BL-selejtező - Robbie Keane: meg akarjuk nyerni a szerdai visszavágót
2025. Július 30. 07:34, szerda | Sport
Ír-magyar - Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre
Jövő pénteken indul a jegyértékesítés a szeptember 6-i, dublini Írország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésre.