Hírek
2014. Január 06. 09:28, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Mesterházy - Újra kell írni az MSZP és az Együtt-PM megállapodását
Újra kell írni az MSZP-Együtt-PM-megállapodást azt követően, hogy az Együtt-PM nem szövetségként, hanem pártként kíván indulni a 2 0 1 4-es választáson, vagyis megváltozott az egyik szerződő alany személye - jelentette ki Mesterházy Attila hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Ennek során annak megvalósítására kívánnak törekedni, hogy egy baloldali jelölt álljon szemben az egyéni választókerületekben a Fidesszel - közölte az MSZP elnöke.
Hozzátette, a helyzetértékelésre alkalmat ad az is, hogy a köztársasági elnök várhatóan hamarosan megjelöli a választás hivatalos időpontját. Ugyanakkor elemezni kell azt a helyzetet is, hogy immár hasonló támogatottsággal rendelkezik az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció - tette hozzá Mesterházy Attila.
Elmondta: három lehetőséget lát arra, hogy az egyéni körzetekben egy jelölt álljon szemben a Fidesszel. Az egyes körzetekben kölcsönösen visszalépnek egymás javára, vagy az Együtt-PM és az MSZP is bővíti a saját szövetségi körét. A harmadik pedig a közös lista - fejtette ki.
Éppen ezért azt javasolta Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének, hogy a hét második felében értékeljék a kialakult helyzetet és kezdjenek egyeztetéseket a megállapodásuk újraírásáról - mondta Mesterházy Attila.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.