Hírek
2023. Szeptember 07. 22:02, csütörtök | Sport
Második Cseh forduló

A hétvégén rendezik az FIA CEZ Championship második cseh fordulóját, az ország tradicionális, nagy múltú versenypályáján, az Automotodrom Brno-n.
A bajnokság utolsó előtti fordulója a különösen izgalmas kanyarokkal, nagy szintkülönbségekkel állítja izgalmas kihívások elé az F4-es mezőnyt is.
Közöttük Michl Olivért is, aki F4-essel most először vág neki a legendás cseh aszfaltcsíknak. Az F4 CEZ Championship bajnoki tabellájának ötödik helyéről, hetvenhat ponttal várva a folytatást. Olivérnek már nem lesz újdonság a Brno-i pálya, hiszen korábban Formula Renault-val teljesített itt már néhány futamot. Ez mindenképpen előnyt jelenthet az ellenfelekhez képest, hiszen neki már „csak” az új F4-es versenytechnikához kell hozzáigazítania a pályaismeretét.
Viszont ezt a versenyhétvégét is egy meglehetősen feszes időterv szerint kell majd teljesítenie a Gender Racing versenyzőjének és csapatának. Pénteken nagyon hasznos lesz majd a három szabadedzés a lehető legjobb beállítások megtalálásához, hogy majd délután az időmérő edzésen Olivér minél jobb rajthelyet harcolhasson ki a futamokra.
Erre a versenyhétvégére sem marad el az a kihívás, hogy egy versenynapon belül két bajnoki futamra is sor kerül. A hétvégén ugyan csak két bajnoki futamon lehet majd pontokat gyűjteni, a szervezők mindkét F4-es futamot a szombati napra helyezték.
Szombaton először 10:30-kor léphet pályára az F4-es mezőny, majd délután 15:25-től kerül sor a második versenyfutamra.
Olivér nagyon motiváltan várja a versenyhétvégét, hiszen az elmúlt fordulókon a csapattal nagyszerűen összedolgozva, általában nagyon jól megtalálták a tempót még a szélsőséges időjárási körülmények között is. Remélhetőleg az időjárás most szombaton jóval kegyesebb lesz a mezőnyhöz. Olivér és a csapat reményei szerint a szeretett Brno-i pályán végre tényleg igazán közel kerülhetnek a dobogóhoz és előléphetnek a bajnoki tabellán. A Brno-ban gyűjthető bajnoki pontok talán még kiemelten fontosabbak, hiszen itt ismét csak „két lövésre” van lehetőség a pontszerzésben!
A Brno-i versenyhétvége futamai most is élőben követhetőek lesznek az ESET CUP YouTube csatornáján, úgyhogy aki nem a helyszínen szeretne szurkolni a Gender Racing fiatal versenyzőjének szombaton üljön a képernyők elé!
Az FIA CEZ F4 Championship a tervek szerint Magyarország legújabb versenypályáján, a Balaton Park Circuit-en zárul majd október elején.
- Gender Racing -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.