Hírek
2021. November 23. 12:01, kedd |
Életmód
Forrás: mti
Már minden huszadik eladott autó elektromos vagy tölthető hibrid Magyarországon

Az újautó-értékesítésben jelentősen nő az elektromos autók aránya: 2021 szeptemberében európai szinten már az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos vagy hibrid, ami duplája az egy évvel korábbinak.
Magyarországon ez az arány 5 százalék, ami magasabb, mint a környező kelet-közép-európai országokban - közölte az E.ON Hungária csoport az MTI-vel hétfőn.
Már 19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer tölthető hibrid, azaz összesen 39 ezer zöld rendszámos autót helyeztek üzembe Magyarországon, tíz éven belül pedig akár meg is tízszereződhet a számuk. A teljesen elektromos autók száma csak októberben mintegy 6 százalékkal nőtt a pályázati lehetőségeknek köszönhetően.
A magyarországi töltőhálózaton vételezett áram mennyiségét nézve a nyilvános töltésekkel 42 millió kilométert tettek meg az e-autósok 2020-ban, ezzel 5100 tonna szén-dioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet. Az elektromos meghajtású autók dinamikus növekedését a töltőhálózati infrastruktúra további fejlesztésével lehet kiszolgálni. Jelenleg Európában negyedmillió hagyományos és 38 ezer gyorstöltő található, de ahhoz, hogy a technológia minél könnyebben elérhető legyen minden környezettudatos autós számára, nélkülözhetetlen az otthoni, munkahelyi töltőpontok kiépítése. A világpiacon mindeközben fordult a trend: a tavalyi volt az első olyan év, amikor több új elektromos és hibrid autót helyeztek üzembe Európában (1,4 millió), mint Kínában (1,2 millió).
Felidézik: az elektromos autózás már a mindennapjaink része, és folyamatosan egyre nagyobb teret nyer, míg a nehézgépjárművek esetében a hidrogén technológia elterjedésére számítanak a jövőben. Az elektromos autózáshoz egyre fejlettebb infrastruktúra társul: míg 6 éve egy-egy országon belüli utazásnál 4-5 alkalommal kellett megállni útközben tölteni, addig manapság egyetlen töltéssel kivitelezhető ugyanaz az utazás, és ez a rendszer folyamatosan fejlődik.
Az E.ON Hungária Csoport fenntartható megoldásaival és szolgáltatásaival, energiahálózatának fejlesztésével azon dolgozik, hogy zöldebbé tegye az otthonok, cégek és városok mindennapjait. Az energiavállalat fő célja, hogy 2030-ig felére csökkentse károsanyag-kibocsátását, 2050-re pedig karbonsemlegessé tegye működését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:31, szerda | Életmód
Agrárminisztérium: mintegy 160 millió facsemetével biztosított az erdőtelepítések kiszolgálása
2025. Április 15. 07:30, kedd | Életmód
Esterházy Irodalmi Díjat hoztak létre
Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Életmód
Energiaügyi Minisztérium: márciusban üzembe állt a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon
Márciusban üzembe állt a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közösségi oldalán vasárnap közzétett posztjában.
2025. Április 13. 10:36, vasárnap | Életmód
Meteorológia: nagyobb koncentrációban érkezik szaharai por
Nagyobb koncentrációban szaharai por érkezik Magyarország fölé, a jövő hét első napjaiban elszórtan saras eső is eshet - írta a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán szombaton.