Hírek
2018. December 10. 18:46, hétfő |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Karácsonyi koncertet ad a DAA a fővárosban

Termékeny évet tudhat maga mögött az idén friss nagylemezes DAA, Dóka Attila Akusztik, akik év vége közeledtével, visszatérő vendégként a fővárosi Városháza park fűtött hüttében várják a zenéjüket kedvelőket.
A karácsonyi koncert december 15. (szombat) 17 órakor kezdődik. A belépés ingyenes.
A Dóka Attila Akusztik (röviden DAA) három szó, három betű, három főből álló idén friss nagylemezes (Rejtsd el szíved!) zenekar, amely 2017-ben alakult. A csapat akusztikus hangszereken játszva adja elő dalait, melyeknek szerzője a trió alapító tagja, Dóka Attila. Attila gyerekkora óta gitározik és az első pillanattól kezdve írja dalait, verseit. Az együttesben játszik Attila bátyja, Dóka Péter is, aki szintén erős kapcsolatot ápol az irodalommal, hiszen író, több neves ifjúsági könyv szerzője. A Dóka Attila Akusztik harmadik tagja Kovács Sára Dizna, aki végzett fuvolaművész, és zenei sokszínűségével, improvizációs képességével igazi szólistája a zenekarnak.
A Dóka Attila Akusztik gazdag szöveg és zenei világa lehetővé teszi, hogy a csapat képes legyen a belsőséges hangulatú klubhelyiségek és a nagyobb színpadok közönségét egyaránt megnyerni. A DAA mély mondanivalójú, versszerű szövegeivel, performance-szerű előadásával könnyen helyt áll irodalmi esteken is (Dóka Attila négy évadon keresztül volt jelen a József Attila Színház irodalmi színpadán), míg gyorsabb tempójú dalaik, és erőteljes játékuk a szabadtéri színpadokat célozza meg.
Tagok:
Dóka Attila: gitár, ének
Kovács Sára Dizna: fuvola, vokál
Dóka Péter: ütőhangszerek
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:25, szombat | Bulvár
Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország
Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben - közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.
2025. Szeptember 11. 07:22, csütörtök | Bulvár
Freddie Mercurynak szentel kiállítást jövőre a Magyar Zene Háza
A Queen egykori legendás énekesének, Freddie Mercurynak szenteli jövő tavasszal megnyíló új időszaki kiállítását a Magyar Zene Háza.
2025. Szeptember 10. 07:42, szerda | Bulvár
Hamarosan a mozikban az Ákos portréfilm
Október 16-án mutatják be a hazai mozik Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár
Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára
Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét