Hírek
2020. Március 24. 18:05, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Hungarikumpályázat nyílt összesen 230 milliós kerettel

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium (AM)
- közölte az agrártárca kedden az MTI-vel. Közleményük szerint a hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására, már működő helyi települési értéktárakkal együttműködésben települési, tájegységi értéktárak létrehozására, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözet-kultúra továbbörökítésére megjelent az idei évi hungarikum pályázat. Mindhárom célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
Az AM közölte, hogy a most megnyíló pályázat 180 millió forint keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 millió és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.
Az értéktár létrehozás és működtetés területén tapasztalattal bíró szervezetek 500 ezer forinttól 2 millió forintig terjedő támogatást nyerhetnek el, amennyiben értéktárat még nem működtető szervezet számára át szeretnék adni tapasztalataikat értéktár létrehozásával és működtetésével, nemzeti értékek gyűjtésével, megismertetésével és népszerűsítésével, valamint az értékgyűjtés módszertanával kapcsolatban. Erre a célterületre 40 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre - tették hozzá.
Megjegyezték, hogy a Hagyomány a divatban - viselet másként célterületet negyedik alkalommal hirdeti meg az AM, amelyre 10 millió forint áll rendelkezésre. A pályázati konstrukció célja az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. Egy-egy támogatás összege 250 ezer és 500 ezer forint között lehet.
A pályázati adatlapot 2020. március 23-ától lehet elektronikusan kitölteni, illetve a mellékleteket feltölteni, de a pályázatok véglegesítésére, beküldésére csak 2020. június 1-je 8.00 órától 2020. július 1-je 23.59 percig van lehetőség.
Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási (véglegesítési) határidő lejárta előtt eléri valamely célterület keretösszegének 300 százalékát, a támogató 2020. június 1. 8.30-tól az adott célterületre a pályázatok befogadását lezárhatja - fűzték hozzá.
A korábbi évekhez képest fontos változás, hogy a pályázatokat csak a pályázati felületen (papír alapon, postai úton nem) kell benyújtani. A pályázati felhívás a palyazat.hungarikum.hu oldalon érhető el - írta az AM.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld
Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány
A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat