Hírek
2012. November 19. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Haza és Haladás: közpénzből fedezik a CÖF Bajnait lejárató kampányát

A Haza és Haladás Egyesület alelnöke szerint a kormánypártok állnak a Civil Összefogás Fórum (CÖF) akciója mögött, amely - mint fogalmazott - egy nagyszabású lejárató kampány Bajnai Gordon volt miniszterelnök ellen, és amelyet közpénzből finanszíroznak.
Az Orbán-kormány melletti békemeneteket is szervező Csizmadia László, a CÖF szóvivője november 8-án közölte, hogy emlékeztető kampányt indítanak a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a hozzá csatlakozó civil szervezetek, amely a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette korábbi kormányok negatív döntéseire kívánják felhívni az emberek figyelmét.
Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon volt kormányfő vezette egyesület alelnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, két hét sem telt el a CÖF bejelentése óta, amely szerint "néhány száz forintos adományokat várnak, hogy nagyszabású lejárató kampányt indíthassanak" Bajnai Gordon ellen, a hétvégén máris megkezdődött a köztéri kampány.
A CÖF ezek szerint nemcsak a világ leggazdagabb, hanem egyben leggyorsabb civil szervezete is: más, "halandó megrendelőnek" ugyanis lényegesen több idő kell ahhoz, hogy összegyűjtse a köztéri kampányhoz szükséges pénzt, megrendelje a felületeket, és le is gyártsa a kreatív anyagokat - vélekedett közleményében Szigetvári Viktor.
Megítélése szerint az akció mögött a kormánypártok állnak, a hirdetések költségeit pedig adóforintjaikkal - akaratuk ellenére - olyan emberek is finanszírozzák, "akik mindennapi vesztesei az Orbán-rezsimnek".
A Haza és Haladás Egyesület alelnöke a kampányt politikai hátsószándékból elkövetett karaktergyilkossági kísérletnek minősítette.
BKV-buszokon láthatók a CÖF Bajnai Gordont lejárató plakátjai - írta a Vasárnapi Hírek. A hirdetésen a békemenet honlapjának címe is látszik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék
2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt
Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.