Hírek
2017. Július 19. 07:22, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Elfogták egy 21 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsított bandáját

Egy 21 éve történt gyilkosság ügyében három ember ellen indított eljárást a rendőrség. A police.hu kedden késő este számolt be az 1996-ban történt bűncselekmény fejleményeiről, az áldozat egy örmény férfi volt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a közleményben felidézte: 1996. augusztus 31-én, Törökbálintnál egy nejlonzsákba rejtett holttestet találtak. A fiatal férfi halálát egyértelműen idegenkezűség okozta: összeverték és késsel többször mellkason szúrták.
Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője a Zsaru magazinnak elmondta: az áldozatnál semmilyen okmányt nem találtak. Először az eltűnés miatt körözöttek listáját nézték végig. Köztük volt egy örmény állampolgár, akiről pár nappal korábban barátnője jelentette be, hogy nem tud a hollétéről. Az örmény férfi a Kőbányán vezetett egy kereskedést. A nyomozás során kiderült, hogy többekkel konfliktusba keveredett, de sokáig nem sikerült "kétséget kizáró bizonyossággal tisztázni a haláleset körülményeit".
Tavaly márciusában jutottak újabb információkhoz a nyomozók. A 15 hónapon keresztül tartó munka során kiderült, hogy az áldozat a halálát megelőzően másodmagával kirabolta az akkor 28 éves H. Arshak, szintén kereskedelemmel foglalkozó örmény állampolgár raktárát. Nagy mennyiségű készpénzt vittek el, és az éppen ott tartózkodó férfit tettlegesen megalázták.
H. Arshak bosszút forralt, megállapodott K. Lászlóval, hogy jó pénzért segít neki visszaszerezni a raktárból elrabolt vagyont. Az akkor 33 éves ukrán állampolgár, testépítő bajnok a '90-es évek alvilágának ismert személyisége volt. 1996. augusztus 23-ra találkozót beszéltek meg egymással és még két, ez idáig ismeretlen férfival a Kőbányai Bazár közelébe.
Egy ötödik társuk, az akkor 25 éves A. Garri odacsalta az áldozatot. Bántalmazták, majd egy autóba tuszkolták, s egy erdős területnél több késszúrással megölték. Mindeközben A. Garri a piacon a sértett ismerőseinek hamis információkat terjesztett az elrabolt férfi hollétéről.
A. Garrit előre kitervelten, aljas indokból, illetőleg célból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsították meg. A férfi beismerő vallomást tett, szabadlábon védekezhet. K. Lászlót június 26-án egy szociális intézményben fogták el, ellene előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást. K. László június vége óta házi őrizetben van.
H. Arshakot a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának munkatársai múlt hétfőn Budapesten fogták el. Ellene előre kitervelten, nyereségvágyból, valamint aljas indokból, illetőleg célból elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az örmény férfi előzetes letartóztatását a bíróság múlt szerdán rendelte el.
Az ügyben tart a nyomozás, hogy a gyilkosság eddig ismeretlen közreműködőit is megtalálják - olvasható a rendőrségi közleményben, amelyben kiemelték: az ő cselekményük büntethetősége sem évül el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.