Hírek
2022. Április 08. 14:02, péntek |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/illusztráció: police.hu
Elborult az agya – ezt mondta az 50-szer szúró nő
A BRFK nyomozói befejezték a nyomozást azzal a nővel szemben, aki a gyanú szerint két éve megölt egy férfit Terézvárosban.
A fővárosi rendőrök 2020. április 17-én érkeztek a VI. kerületi Bajza utca egyik lakásába, mert bejelentést kaptak, hogy ott egy halottat találtak – közölte a rendőrség.
A nyomozók a helyszínen szemlét tartottak, és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az eljárás során megállapították, hogy a 64 éves áldozat 2020. április 16-án a Nyugati pályaudvarnál találkozott egy nővel, akivel a férfi lakására mentek. Az újdonsült ismerősök összevesztek, a nő pedig egy késsel mintegy ötven alkalommal megszúrta és vágta a férfit, aki a bántalmazásba belehalt. Az asszony a lakásból műszaki cikkeket, szerszámokat és kávét vett magához, majd elment.
Az életvédelmi nyomozók órákon belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A 44 éves T. Olgát másnap reggel fogták el. A nőt emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, melynek során azt mondta; „Nem tudom hogyan, de elborult az agyam.”
A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
