Hírek
2016. Május 28. 08:34, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Egyre fiatalabbak drogoznak rendszeresen

Teljesen megváltoztak a drogfogyasztási szokások, amióta megjelentek a dizájnerdrogok, egyre fiatalabb réteg kábítószerezik rendszeresen -
mondta Bereczki Ágnes, az Emberbarát Alapítvány vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken. Bereczki Ágnest abból az alkalomból kérdezték, hogy Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a nap folyamán az alapítvány szakmai konferenciáján elmondta, idén több mint 32 millió, jövőre 65,5 millió forint célzott támogatást kapnak a 10-16 évesek rehabilitációjával foglalkozó szervezetek.
Bereczki Ágnes azt mondta: nagy szükség van arra, hogy a rehabilitációs intézményekben leszoktassák a fiatalokat a drogról. Példaként említette, hogy az alapítványnál 11 éves betegük is volt.
Az alapítvány vezetője elmondta, hogy a konferenciára megjelent egy ingyenes könyvük, amely egyrészt a szenvedélybetegeknek szól, hogy mit tehetnek felépülésükért, másrészt hozzátartozóiknak, hogy mit kell tenniük, harmadrészt mindenkinek, aki kész segíteni, hogy ezt szakszerűen tehesse meg.
Nagyon fontos, hogy a szenvedélybeteg fiatalok korai kezelésére több forrás jusson - hangsúlyozta -, mert akik ebben nem vesznek részt, leépülhetnek, és később esetleg már nem lehet segíteni rajtuk.
Közölte: huszonöt év alatt kétezer ember fordult meg az alapítvány bentlakásos intézményében, több mint a felük "talpon van, absztinenciára törekszik, nem vesz részt a bűnözésben, van társas kapcsolata és lakhatása".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.